Margaret Thatcher, neoliberális válságunk anyja

Az emberiség elleni bűntettekért elítélt Augusto Pinochet chilei diktátor úttörő tevékenysége után Margaret Thatcher volt az első neoliberális, aki egy meghatározó jelentőségű államban hatalomra került. A két legjelentősebb neolib gondolkodó közül inkább Hayek, mint Friedman hatása alatt állt, főleg minekután az utóbbi gondolatai kudarchoz vezettek saját kormánya kezdeti gyakorlatában.

Thatcher első számú célja az állam méretének csökkentése volt, mindenekelőtt a kiadások visszaszorítása által. Meggyőződése szerint a keynesiánus megoldások nem segítethették elő a foglalkoztatás bővtését, ezért a kormányzatnak az adók csökkentésével kell a gazdasági aktivitást növelnie. Ezt a megközelítést később "Laffer görbének" és "lecsorgó gazdaságpolitikának" nevezték Amerikában Thatcher legközelebbi ideológiai társai, Ronald Reagan és követői

Talán meglepő módon Thatcher kormányzása elején nem öszpontosított a privatizációra. Sőt, magát a szót is utálta, és inkább a 'denacionalizáció' kifejezést preferálta. Inkább az állami cégek átstrukturálására koncentrált. Elődei a brit nyersanyag és feldolgozóipar nagy részét államosították, és a természetes monopóliumokkal együtt a állami tulajdon a hetvenes évekre meghatározó részét tette ki a brit gazdaságnak. Ezekben a cégekben erős jogosítványokat szereztek a szakszervezetek, Thatcher szerint túlságosan erőseket. Elképzelése szerint ezért váltak versenyképtelenekké ezek a cégek. Erősen kurtítani kívánta a szakszervezeti jogokt, ezért került szembe nagyon hamar a szakszervezetekkel, melynek leghíresebb epizódja az Arthur Scargill vezette bányászokkal folytatott hosszú konfrontáció volt.

Eredetileg csak az állami cégek kisebb részét kívánta magánosítani, ám a folyamat közben megérezte annak előnyeit. Az esetek nagyobb részében áron alul kínálták megvételre az állami eszközöket, ami hatalmas keresletet támasztott azok iránt. A Vaslady ezt azzal igazolta, hogy még így is jobb megszabadulni a veszteséges vállalatoktól. Privatizációs miniszterének saját szavai szerint is azonban nem az volt a fő baj ezekkel vállalatokkal, hogy az állam volt a tulajdonos, hanem hogy nem voltak versenytársaik. A magánosításra felkészített vállalatok általában már az értékesítés előtti időszakban elkezdtek profitot termelni, bizonyítva, hogy megfelelő menedzsment és versenytársi nyomás esetén az állami vállalatok is tudnak nyereségesek lenni. (Ez ma Nyugat-Európában közhely. Tele is van a régió nyereséges állami vállalatokkal, akik nem egyszer "privatizátorokként" léptek fel Kelet-Európában.) Thatcher érdekes módon a legkeményebb kritikát konzervatív miniszterelnök elődjétől, Harold MacMillantől kapta, aki szerint Thatcher "eladogatta a családi ezüstöt". A privatizáció kereszttüzébe aztán a lakásállomány került. A szintén áron aluli értékesítés igen népszerűvé tette a lakástulajdonlást, és egyben jelentősen szélesítette a konzervatív párt szavazóbázisát is.

A feldolgozóipar, a bányászat, a vasút, a légiközlekedés és a telekommunkáció magánosítása logikus előkészítése volt a Nagy Robbanásnak (~Big Bang), a brit pénzügyi szektor deregulációjának, amely külföldi cégek előtt is megnyitotta a City-t, amely ezzel a globalizálódó pénzügyi szektor meghatározó központjává vált. Ez aztán egyenes úton vezetett egyrészt az egyoldalúan a City-re támaszkodó, a feldolgozóipart megszüntető brit gazdaság mély válságához a 2008-as összeomlás után, másrészt pedig ahhoz, hogy a London körüli adóparadicsom háló (Guernsey, Jersey, Isle of Man, stb.) ma az egyik legtöbb forrást elszívó fekete luk az Európai Unióban.

Monetaristaként Thatcher első kormányzati évei látványos bukáshoz vezettek. Képtelenek voltak kontrollálni a pénzkibocsátást (LM3), ami az első számú célmutatójuk volt, az infláció pedig elszaladt. Keynesiánus kritikusaik szerint ha tudták volna, akkor ezen évek recessziója még mélyebb lett volna. De nem tudták, ezért inkább az adókra irányították át figyelmüket.

Ezzel megfelelő bizonyítékot mutattak be arra, hogy 'az infláció bizony NEM mindig és mindenhol monetáris jelenség', szemben azzal, amit a neoliberális guru, Milton Friedman állított. Első költségvetésükben hitüknek megfelelően 33%-ról 30-ra csökkentették a fő SzJA adókulcsot, a legfelsőt pedig 83% (!!!)-ról 60-ra (!!!). Mint ahogy később Amerikában, Szlovákiában vagy Magyarországon sem, így az Egyesült Királyságban sem folyt be több adó, a hatalmas lukat pedig be kellett valahogy tömni. Thatcherék ezt az ÁFA-bevételek megduplázásával érték el, amely azon nyomban felnyomta az inflációt 10,3%-ról 21,9%-ra. Az ÁFA egykulcsossá tétele pedig ellehetetlenítette, hogy azt társadalompolitikai célokra használják, ahogy azt az adópolitikai szakkönyvek ajánlják. A gazdagoktól a szegények felé történő redisztrobució pesze soha nem volt a neolibek célja. Fontos megemlíteni, hogy a munkanélküliség sem csökkent az adócsökkentések eredményeképpen. Ellenkezőleg, nőtt, és ez így folytatódott hosszú éveken át.

Első ciklusa végén Thatcher minden idők legnépszerűtlenebb miniszterelnökeként állt a választások előtt. Ekkor azonban háborúba keveredett egy Londontól 8000 mérföldre fekvő szigetért, ahol 1800 brit állampolgár élt. A Falkland szigeteki háború után Thatcher férje a szigetett meglátogatva így jellemezte azt: "sok-sok mérföldnyi trágya". Ez a lilliputi háború 3 milliárd fontjába került a brit állampolgároknak, valamint emberéletekbe. Mindenesetre Thatcher újraválasztását bebiztosította. Azóta nevezzük a nemzetközi konfliktusok pozitív hatását a politikai vezetők népszerűségére "Falkland effektusnak".

A nyolcvanas évek második felére aztán ahogy a világ többi részére, úgy az Egyesült Királyságba is megérkezett a gazdasági fellendülés. A világgazdaság kiheverte az olajválságok, az aranystandard feladása, a Nixon és a Volker sokkok együttes negatív hatását. Thatcher hívei ezzel a fellendülési időszakkal igyekeznek bizonyítani, hogy a Vaslady gazdasági zseni volt. (Angliában ezt az időszakot "Lawson boom"-nak hívják, Nigel Lawson pénzügyminisztere után, aki civilben Nigella Lawson konyhatündér papája.) Az angolszász dominanciájú nezetközi sajtó generációkkal hitette el, nem utolsó sorban Kelet-Európában, hogy Thatcher (és Reagan) nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő sikerre vitte országa gazdaságát. Az adatok tükrében azonban ez egész egyszerűen nem állja meg a helyét:

Thatcher és Reagan eredményei nemzetközi összehasonlításban gyengék

Az adatok elfogulatlan vizsgálata azt mutatja, hogy az OECD vagy a rivális gazdasági-társadalmi berendezkedést működtető német vagy skandináv gazdaságok szinte minden mutatóban felülmúlták az angolszászokat. A neoliberális csoda egész egyszerűen nem létezett, globális médialegenda.

Mindeközben a brit gazdaságban eluralkodott a hitelkártyákon és a jelzáloghiteleken keresztüli eladósodás a háztartások körében. A 2008-as válságban kulcsszerepet játszó jelzáloghiteleket Thatcher klientúraépítő okokból különösen kedvelte. Piachívő nézetei ellenére nem lehetett őt meggyőzni, hogy a jelzáloghitelezést támogató adókedvezményeket eltörölje.

A brit gazdaság annak ellenére nem tudta felvenni a versenyt az OECD-vel, hogy pont ekkor találták meg az északi tengeri gázt és olajat. Az Egyesült Királyság 1980 júniusától vált nettó energiaexportőrré. Ahogy Paul Johnson történész híresen megállapította: "nem a gyémántok, hanem az olajkutak a lányok legjobb barátai". 

A privatizáció egyszeri bevételei segítettek a költségvetés bevételi oldalán. Mindeközben azonban 1982 és 2005 között a brit felső egy százalék részesedése a nemzeti jövedelemből 6,5%-ról 13 százalékra nőtt. 

Kölpolitikájában Thatcher ismert módon a kommunista diktatúra ádáz ellensége volt. Ez alátámasztani látszik Hayek nézetét, mely szerint a neoliberalizmus a demokrácia első számú garantora. Más diktatúrákkal szemben azonban Thatcher nem bizonyult ennyire eltökéltnek. A rasszista Apartheid rendszerrel szemben nem volt hajlandó szankciókat bevezetni. Nelson Mandelát és mozgalmát, az ANC-t az IRA-hoz és a PFSz-hez hasonló terrorista szerveztnek nevezte. Külföldi útjain élénken támogatta a hatalmas brit fegyverexportot, többek között Saddam Husseinnek is, annak ellenére hogy az Egyesült Királyság is az Irak ellenes fegyverembargó aláírója volt. Az emberiségellenes bűnökért elítélt Augusto Pinochetet pedig barátjának nevezte és többször meglátogatta annak angliai száműzetése idején. 

(A cikk forrása: fordítás Pogátsa Zoltán Heterodox International Political Economy című könyvéből.)

 

7 Tovább

Az orosz-ciprusi special relationship

Két ciprusi: "Kivetted már a pénzed a bankból?" "Minek pánikoljak? Holnap is lesz krízis..."

Kevés szó esik arról, hogy milyen különleges viszony alakult ki az elmúlt években az EU tagállam Ciprus és Oroszország között. Mindkét ország esetében a másik a legnagyobb befektető, ami mindkét ország esetében, bár különböző okból, de megdöbbentő.

Persze az sem mellékes, hogy hány másik de facto adóparadicsom van a képben: a brit Virgin szigetek, Luxemburg, Bahama, Gibraltar, Belize, Guernsey, a Seychelles szigetek és Málta mind mind aktívak e területen, tengelyként pedig az Egyesült Királyság és Hollandia.

3 Tovább

Ciprus: Meg lehet adóztatni az offshoret?

Pár éve még az offshore joghatóságokkal kapcsolatosan rendszeresen előkerült az ellenérv, mely szerint lehetetlen megadóztatni az országok adórendszeréből ily módon kifolyó pénzeket. Az utóbbi időben azonban több ország is példát mutatott, hogy ez mégiscsak lehetséges. (Tavalyi évértékelő beszédében még Orbán Viktor miniszterelnök is arra utalt, hogy az egykulcsos adóra többek között azért van szükség, mert lehetetlen a leggazdagabbakat megadóztatni. Egy többkulcsos szja - ingatlanadó - offshore adó kombináció erre alkalmas.)

Az Egyesült Királyságban, melynek pénzügyi központja, a City az európai offshore birodalom  epicentruma, nemrégiben George Osborne pénzügyminiszter 15%-os adót vezetett be az offshore tulajdonú vállalatok által vásárolt ingatlanokra. Ezen felül egy $221 000-os extra díjat a külföldön offshore cégek által birtokolt ingatlanokra.


Az elmúlt héten óriási port kavart, hogy Ciprus is megadóztatni készül a külföldi  bankbetéteket, többek között az ottani magyar cégekét is. Mint arról már korábban is írtunk, jogilag ciprus sem tekinthető offshore központnak, de facto alacsony adóival azonban elszívja a más uniós országok adórendszeréből a forrásokat. 7% körül van azon betéteknek az aránya, melyet más uniós polgárok e célból helyeztek el Cipruson. 31%-ot tesz ki az orosz oligarchák ciprusi betéteinek aránya. Bőven lenne tehát miből kimenteni a bajban lévő ciprusi bankokat, és bár a parlament első körben nem szavazta meg az adót, de a meccs koránt sincs még lefutva. Érdekes módon már több hónapja, amióta ciprus bajban van, folyamatosan történik az orosz tőkekivonás a szigetről, és ebből eddig szemmel láthatóan az offshore világába újonnan bejelentkezett Lettország profitált legtöbbet.

Banki eszközök Európában a GDP arányában (2010 dec állapot, forrás: EBA)

Egyre világosabban látszik tehát, hogy vége annak a konszenzusnak, mely szerint lehetetlen lenne az offshore pénzekkkel szemben fellépni, hogy azok valahogy törvény felett állnának. Itt írtunk korábban arról, hogy még mely országokban, mekkora pénzeket lehetne megadóztatni.

4 Tovább

Mi is az offshore?

Az offshore joghatóságokkal kapcsolatban a világ, és így Magyarország polgárainak többsége is drasztikus tévedésben él. Azt gondolják ugyanis, hogy ezek jelentősége marginális, néhány gazdagabb magánember vagy vállalat játékterei. A valóságban ez egyáltalán nem így van[i]. Központi szerepet játszanak ezek az adóparadicsomok abban, hogy az állami újraelosztó rendszerek finanszírozhatlanok, a harmadik világ országai pedig semmit nem fejlődnek. Általában két alapvető problémával állunk szemben az offshore-ral kapcsolatban. Először is nincs egyetértés abban, hogy mit tekintünk adóparadicsomnak. A nagyvállalatok fogságában lévő államok és nemzetközi szervezetek ugyanis  igen szűk definíciókkal igyekeznek leplezni a ténylegesen adóparadicsom-szerű működést. Másodszor pedig a jelenség lényegéből adódóan nincs érdemi információnk az itt parkoltatott pénzek mennyiségével kapcsolatban. Az offshore tevékenység igen jelentős része ténylegesen nem is távoli apró szigeteken történik, hanem olyan onshore területeken, mint az USA, az Egyesült Királyság, Luxemburg, Svájc, vagy Hollandia.

Svájc a világ egyik legnagyobb koszos pénzeket kezelő központja. 2009-ben 2,1 billió dollárnyi pénz feküdt ott külföldiek nevén. A globális pénzügyi krízis előtt ez 3,1 billió volt. Ennek fele európaiaktól, akiknek 80%-a nem vallotta be ezeket a pénzeket a hazai adóhatóságának. Az olasz pénzek esetében ez az arány 99%. Az már köztudott, hogy Svájc titkosított bankszámlákat tart fenn a Khadaffihoz és Mubarakhoz hasonló diktátoroknak, orosz oligarcháknak, harmadik világbeli tömeggyilkosoknak.  A holland függőségi területeken évente 18 billió dollár csorog keresztül, ez 18-szor a holland GDP. A Kajmán szigeteken 25 000 lakosra 80 ezer regisztrált vállalkozás jut, köztük a hedge fundok három negyede.1,9 billió dollár fekszik itt, több mint a New York-i bankokban.

A Tax Justice Network nevű NGO szerint 2005-ben a leggazdagabb magánszemélyek 11,5 billió dollárt pihentettek offshore megbízásokban. Ez kb. a világ teljes gazdagságának negyede, és megfelel az USA teljes évi GNP-jének. Az ezen megtakarítások meg nem adóztatása miatti adókiesések akár háromszorosa is lehetnek a teljes évi segélynek, amelyet a gazdag országok a szegényebbeknek fizetnek. Minden Afrikának juttatott 1 dollár után 10 dollárnyi pénz folyik ki ezekből az államokból offshore központokba.  Ha valakit tényleg érdekel, miért nem zárkózik fel Afrika, ez a kérdés megkerülhetetlen.

Egy tudományos felmérés szerint az USA száz legnagyobb multijából kilencvenkilencnek kiterjedt offshore telephelyhálózata van. Ami lehetséges, az onnantól fogva elkerülhetetlen, mivel a versenytársak is csinálják.

Az adóparadicsomként működő szigetek pedig nem teljesen független államok, hanem leginkább  brit és amerikai függésben vannak.  A britek 1973-as uniós belépésükkor külön bebiztosították, hogy a Csatorna-szigetek (Guernsey, Jersey, Isle of Man és hasonló Crown Dependencies) ne legyenek az EU részei, ne kelljen alkalmazniuk az uniós tőkepiaci jogot. Ugyanezt tették Hong Konggal és Makaóval a kínai tőke felszívására, a karibi szigetekkel (Bahama, Kajmán Szigetek, Brit Virgin szigetek) az amerikai tőke bevonzására.

Amerika a világ egyik legnagyobb onshore offshore központja. Ezen belül is kiemelkednek egyes tagállamok (Nevada, Wyomnig), és különösen Delaware[ii]. Az offshore központok létezése ellehetetleníti a nemzetközi tőkebefektetések nyomon követését is. Vajon véletlen-e, hogy 2007-ben a Kínába irányuló külföldi működő tőke befektetések nem Japánból, az USA-ból vagy Dél-Koreából jöttek, hanem mindenkit megelőzve Hong Kongból és a Brit Virgin Szigetekről? Vajon véletlen-e, hogy az Indiába áramló külföldi működő tőke első számú forrása 43%-al nem az USA, Kína vagy az Egyesült Királyság volt, hanem a brit pókhálóhoz kötődő Mauritius, a nemzetközi offshore rendszer új csillaga?

A Transparency International ismert nemzetközi korrupciós percepciós listáján 1993 óta folyamatosan előkelő helyen szerepelnek az olyan országok, mint az USA, az Egyesült Királyság, Luxemburg, vagy Svájc. Ez azonban csak a korrupció érzetét vizsgálja. 2009 Novemberében azonban a nemzetközi Tax Justice Network megjelentette Pénzügyi Titkossági Indexét, amely számos kulcsfontosságú szabályozás összehasonlításával jött létre, elkötelezett szakértők közreműködésével. Kik vannak a lista tetején?

 1. Egyesült Államok 2. Luxemburg 3. Svájc 4. Kajmán Szigetek 5. Egyesült Királyság

Némileg más lista. Köztük három uniós tagállam. Nem meglepő, hogy az EU, amely lényegében egy kormányok által irányított szervezet, nem sokat tesz az offshore jogrendszerek szabályozására. 

Az adóparadicsomok többsége a közvélekedéssel ellentétben NEM apró független karibi sziget!

Az offshore rendszernek három fontos hatása van. A piaci hatékonyságra hivatkozva elvonja a finanszírozást a nyugati világban az 1933 és 1973 között kialakított jóléti rendszerektől, amelyek a piaci fundamentalizmus ideológiája szerint folyamatosan 'túl drágák', ezért leépítésre szorulnak.  Egészen valószínű, hogy az offshore rendszer megszüntetésével ismét fenntarthatóvá válnának ezek az újraelosztási rendszerek. Másrészt a könnyen befolyásolható adóparadicsomok létezésükkel zsarolási potenciált jelentenek az onshore nemzetállamok irányába, ahol ezen keresztül könnyedén elérhető az adócsökkentés, a dereguláció. Ez pedig a vagyon felfelé, a kockázatok lefelé történő újraelosztását jelentik, illetve a jóléti rendszerekből történő további forráskivonást. Harmadrészt pedig a fejlesztési pénzek többszörösének elszivárgásán keresztül ellehetetlenítik a harmadik világbeli országok felzárkózását.

Ráadásul mivel a pénz hatalom, a névleg demokratikus államok  érdemi döntéshozatalát is kiüresítik, látszólagossá teszik, amennyiben a nemzeti szabályozó tehetetlenül áll a nemzeti adóztatás alól kivont pénzek visszavezetése tekintetében. De facto megszűnik a rendelkezési a joga ezekkel a nemzeti forrásokkal, mivel azok de jure nemzetközileg elismert joghatóságok felé áramolnak.

A világ legelismertebb offshore-ral foglalkozó civil szervezete, a Tax Justice Network (~Adóigazságossági Hálozat) 2012-ben tette  közzé legújabb jelentését Estimating the Price of Offshore (~Az offshore becsült ára) címen. (A szervezet vezetője, John Christensen maga is kiugrott offshore bankár, a jelentés késztője, James S. Henry pedig a McKinsey konzulting cég volt fő közgazdásza, offshore specialista.) A jelentés szerint Magyarország benne van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között. Sőt, 242 milliárd dolláros veszteségével megelőzi a nálánál sokkal nagyobb, és korruptabb hírben álló Lengyelországot, Ukrajnát és Kazahsztánt is! Az 1980-as évek óta Magyarországról kiáramlott összeg nyers számítások szerint a magyar államadósság két és félszeresét teszi ki! Ha igaz, amit a civil szervezet állít, akkor ez bombasztikus hír. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt harminc év megszorításainak többsége értelmetlen volt. Ezen felül pedig örökre érvényét vesztik azok a kijelentések, amelyek szerint a magyar állam túl nagy lenne, a jóléti juttatások pedig koraszülöttek. A civil szervezet módszertana nyilvános, munkájukban nagy nemzetközi intézmények (Világbank, ENSz, BIS, stb.) adatokra építettek.  Fontos tény: az OECD, az IMF 2008 óta nem foglalkoznak érdemben az offshore jelenség tanulmányozásával, pedig az idő tájt ők maguk is 11 milliárd dollárra becsülték annak mértékét. Azaz lehet (és érdemes is) vitatkozni a Tax Justice Network-kel, ám becsléseik megkerülhetetlenek.

Mi a helyzet világszinten? A jelentés alkotói szofisztikált módszertant használtak a Világbank, az IMF, az ENSZ és más szervezetek adatait felhasználva. Ezt aztán összevetették a tartalékvaluták és az arany iránti kereslet alakulásával, illetve privátbankári tanulmányokkal. A rigorózus kutatás eredményeképpen azt találták, hogy mintegy 21 billió dollárnyi be nem jelentett vagyonnal rendelkeztek a világ leggazdagabbjai offshore paradicsomokban 2010-ben! Ez nagyjából egyenlő az USA és Japán teljes évi gazdasági kibocsátásával! Az adat értelmezéséhez fontos megjegyezni, hogy mindez csak a leggazdagabb polgárok vagyona, azaz a világvállalatok ennél jóval nagyobb offshore állománya ebben nincs benne. Azt is szem előtt kell tartani, hogy mindez csupán pénzügyi megtakarítás, az ingatlanok, yachtok és egyéb vagyontárgyak nem foglaltatnak bele.

Egy másik szervezet, a Blochamps Capital konzulting cég becslése szerint évente nagyságrendileg 200-300 milliárd forint tőkekivonás történik a magyar gazdasági és politikai elit köreiből. A vállalati szektor offshore tőkekivonására, illetve a Magyarországon működő multinacionális vállalatok transzferárazására nincs megbízható becslés.



[i] Az idézett állítások Nicholas Shaxson  Treasure Island – Tax Havens and the Men Who Stole the World (Kincses Szigetek – Adóparadicsomok és akik ellopták a világot) című meghatározó jelentőségű könyvéből valók. Érdemes mindenkinek elolvasni a könyvet, akit a téma érdekel.

[ii] Amikor Barack Obama elnök egyszer megemlítette, hogy a Kajmán Szigeteken létezik egy Ugland House nevű épület, ahova 12 000 vállalat van bejegyezve, Anthony Travers, a kajmáni Pénzügyi Felügyelet elnöke a következővel válaszolt: Delaware fővárosában, Wilmingtonban, az Orange Street 1209 alatt 217 000 vállalat van bejegyezve… A Fortune 500 vállalatainak kétharmada Delaware-ben van bejegyezve, akárcsak a 2007-es elsődleges kibocsátások 90%-a.

 

2 Tovább

A magyar fekete gazdaság nem túl nagy

Szebb jelent!

Bár sokszor összemosódik vele, a feketegazdaság fogalma mást takar, mint a korrupció. Mivel azonban ez a szektor is tőkekivonást jelent a közösségi források tekintetében, érdemes vele foglalkoznunk. A feketegazdaság mértékéről általában túlzó becslések jelennek meg a sajtóban. A közvélekedés valahol a GDP egyharmada környékén becsli azt. Tóth István János és társai összegzik[i] a feketegazdasággal kapcsolatos eddigi kutatásokat. Fontos leszögezni, hogy ahogy a korrupció területén sem, a szakértők szerint itt sem áll rendelkezésre módszertanilag támadhatatlan becslés. Anyagi erőforrások és megfelelően kiépült szakpolitikai intézményrendszer hiányában nincs lehetőség a terület mértékének és jellegzetességeinek folyamatos monitorozására. Egy kielégítően működő, a fekete és szürke gazdaságot monitorozni képes szakpolitikai intézményrendszer kiépítése és működtetése milliárdos tétel lenne, megtérülése azonban nyilvánvalóan ennél magasabb.

 A legtöbb becslés igen sok évvel ezelőtti, azóta meghaladott gazdasági és adókörnyezet kontextusában készült. Azonban még a legújabb becslések is a GDP 11-18%-a közé esnek, konszenzusosa azt állítják, hogy Magyarországon az ország gazdasági helyzetéhez képest nem kiemelkedően magas a feketegazdaság aránya. Azaz nem állja meg a helyét az az érvelés, amely szerint a hazai fekete és szürke gazdaság lenne minden bajunk oka. A nagykorrupció és az offshore minden valószínűség szerint sokkal többet árt a közpénzügyeknek, bár erre szintén csak nagyságrendi becslés létezik (400-2000 milliárd), közelítő számítások nem.

Scharle és társai[ii] becslése szerint nagyságrendileg 600 ezer ember dolgozik feketén (a 3 800 ezres legális foglalkoztatottsághoz képest). Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kifehérítés kényszerítő eszközei változatlan gazdasági környezetben a GDP és a foglalkoztatás ekkora részét lennének képesek legalizálni, hiszen a feketegazdasági jelentős része megélhetési célzatú, a legális keretek között nem lenne folytatható. Csak a javuló gazdasági helyzet és egy kedvező gazdaságszerkezet lenne képes fenntarthatóan legalizálni ezt a területet.



[i] Semjén András és Tóth István János (szerk.)Rejtett gazdaság: Be nem jelentett foglalkoztatás és jövedelemeltitkolás - kormányzati lépések és a gazdasági szereplők válaszai. (MTA KTI Könyvek)

[ii] Scharle és társai in. Semjén András és Tóth István János (szerk.)Rejtett gazdaság: Be nem jelentett foglalkoztatás és jövedelemeltitkolás - kormányzati lépések és a gazdasági szereplők válaszai. (MTA KTI Könyvek)

 

5 Tovább

PogiBlog

blogavatar

Pogátsa Zoltán blogja a globális gazdaságról, az Európai Unióról és benne Kelet-Közép-Európáról.

Utolsó kommentek