Magyarországon a negyven év kommunizmus miatt makacsul tartja magát a nézet, ami szerint az államot gazdaságfejlesztésre használni baloldali dolog, Miközben Japántól Koreán, Szingapúron, Chilén át Görögországig és Franciaországig tele vagyunk példákkal arra, hogy a hagyományos jobboldal ugyanezt tette.

A francia étatizmus-dirigizmus a második világháború utáni, leginkább de Gaulle nevéhez köthető időszak developmentista gazdasági stratégiája. Jellemzője az állam markáns szerepvállalása a gazdaság fejlesztésében. De Gaulle-ék már a második világháborút közvetlenül követően államosították a gazdaság nagy részét, köztük például az elektromos hálózatokat, az AGF biztosítót, a Crédit Lyonnais és a Société Generale bankokat, a Renault autógyárat, stb. A gazdasági stratégiát ezeken az államosított vállalatokon keresztül kívánták érvényesíteni a francia 'grandeur' (~nagyság) nagyobb dicsőségére. Az egyes szektoroknak külön, államilag megállapított kamatokkal adtak hiteleket, ezzel folytatva iparpolitikát. A francia atomerőművekben, kikötőkben, autópályarendszerben, a Concorde és a La Manche csatorna francia oldalán mind-mind az állam volt található. És nem is sikertelenül. A második világháború utáni három évtizedet hívják a gazdasági fejlődés, a magas foglalkoztatás és a javuló életszínvonal miatt a franciák "les trente glorieuses"-nek (~a dicsőséges harminc év).

de Gaulle és Ceacucescu

Thatcherhez hasonlóan de Gaulle is barátkozott Ceaucescuval. Pedig ő sem volt balos. Jobbos volt, de még a neoliberalizáció előtti generációból. Thatcherrel szemben.

De Gaulle-t nehéz lenne baloldalisággal vádolni, a legklasszikusabb jobboldali vezér volt. A hadsreget kívánta bevetni a '68-as diáklázadások ellen. A britek második világháborús menedéke és segítsége ellenére nem engete be őket az Európai Közösségekbe. A NATO-ból félig kilépett. Nukleáris bombát robbantott az algériai sivatagban, és nem írta alá az Atomsorompó egyezményt. Monopolizálta az állami médiát, amely konzervatív, katolikus programokat sugárzott, a nők tradícionális szerepeit hangsúlyozva.

A sajátos étatista modellt több dél-európai ország, többek között Spanyolország, Portugália és Görögország is. Egyes elemei a kemálizmusba is átszivárogtak. Magában Franciaországban érdekes módon a szocialista Francois Mitterand vetett véget a modellnek, aki igy baloldali koalíció élén került kormányra. Tanácsadói (többek között Jacques Delors, akire ismert módon Thatcherék akkor még mint 'párizsi emberük"-re gondoltak) azonban meggyőzték, hogy a brit neiliberalizációt Franciaország sem kerülheti el. Ekkor következett be Mitterand híres "visszafordulása", amely alapvetően megrengette a francia fejlődési modellt.