PogiBlog

Hoffmann Rózsa diáktablón

Míg az oktatási államtitkár asszony és a diákok a tandíjról vitatkoznak, közben elsikkad, hogy a magyar oktatási rendszerrel igen komoly tartalmi problémák vannak. Szomorú módon a diákok követelései között sem jelenik meg sehol az oktatás minőségének javítása. Márpedig Magyarországon sem a bérek nem fognak emelkedni, amíg nem nő egy jó oktatási rendszer következtében a termelékenység, sem a foglalkoztatási ráta nem fog érdemben javulni. Ennek következtében pedig az álllamháztartás is állandó egyensúlytalanságoktól szenved majd, és visszatér az eladósodás.

A magyar oktatási rendszer egyik problémája, hogy nemzetközi összehasonlításban is alulfinanszírozott. Ahogy az ábrán látható, a skandináv országok vásárlóerő paritáson is a magyarnak dupláját költik egy főre jutóan oktatásra. Így ebből nem lehet felzárkózás. Ráadásul az elmúlt években még folyamatos forráskivonástól is szenved az intézményrendszer.

Ám még csak nem is a finanszírozás az igazi nagy probléma. Az emberi személyiség fejlődése szempontjából az legelső évek a legfontosabbak. Ezzel szemben a jelenlegi oktatási rendszerünkben pont ez a korszak kapja a legkevesebb figyelmet és erőforrást. Ennek a fordítottjára van szükség, a korai nevelést az oktatás homlokterébe kell emelni.

A hazai alapfokú oktatás hatalmas hozott társadalmi egyenlőtlenségekkel küzd, amelyeket csökkenteni képtelen, ehelyett növeli azokat. Míg ismert módon a magyar közoktatás PISA átlag alatt teljesít, társadalmi különbségektől megtisztítva a teljesítménye nemzetközi összehasonlításban átlagon felüli, azonban a foglalkoztatás, a mobilitás, a társadalmi igazságosság szempontjából szükség van az alapfokú oktatás tartalmi átalakítására és folyamatos monitorozására olyan módon, hogy az kimeneti mutatókban is egyenlő  esélyeket teremtsen. Ehhez a mindenkori legrosszabb kimeneti mutatókkal rendelkező iskolák erőteljes felzárkóztatására van szükség extra anyagi erőforrásokkal, bérekkel, képzésekkel. (Jelenlegi az iskoláskorba kerülő hatévesek mintegy öt évnyi tanulási képességbeli különbséggel érkeznek az általános iskolákba, melyet az kiegyenlítés helyett tizenhat éves korukra tíz éves különbségre növel!!!)

Társadalmi háttértől megtisztítva a magyar oktatási rendszer az egyik legjobb Európában. Sajnos az iskolák közötti különségek brutálisan lehúzzák.

Oktatási rendszerek szelektivitása (Az adott országon belüli eredmények szóródását hány százalékban magyarázzák az iskolák közötti teljesítménykülönbségek? PISA 2009, szövegértés) (Forrás: Radó Péter: Egy alternatív közoktatás-politika alapvonalai[i])

A középfokú oktatáson belül kiemelkedően rossz a szakképzés minősége, amely az alapfokú oktatás gyengeségei miatt eleve gyenge diákállománnyal működik.

Az egyes uniós tagállamokban angolt tanulók aránya. Bizony kellene az az első számú világnyelv...

A felsőoktatásban szükség van a minőség erőteljes javítására, a belső szerkezet átalakítására. Az oktatási rendszer teljes vertikuma számára alapvető fontosságú a kiszámítható és tisztes megélhetést biztosító pedagógus életszínvonal és életpálya biztosítására. Ez teheti vonzóvá a pályát a megújított pedagógusképzésbe jelentkezőknek, biztosítva a többszörös túljelentkezésből a jelenleg nem létező szelekciót. Míg Finnországban tízszeres a túljelentkezés a tanárképzésbe, Szingapúrban hatszoros, addig Magyarországon nincs túljentkezés, természettudományi tanérképzésre pedig nincs elég jelentkező.

Túl sok a tanár, de brutál alacsony a fizetésük...

A hazánkban drámaian elmaradott és korrupt felnőttképzési rendszerre erőteljesen koncentrálni kell, főképpen azért, mert nemzetközi összehasonlításban drámaian alacsony a felnőttképzésben és vállalati továbbképzésben résztvevő magyarok aránya.

Az alkalmazottaiknak képzést nyújtó vállalatok aránya

Nemzeti innovációs rendszer kidolgozására és működtetésére van szükség, amely folyamatosan nyomon követi, koordinálja és az oktatási rendszerbe csatornázza a hazánkban folyó kutatási és fejlesztési tevékenységet. Tudomásul kell venni, hogy a magyar K+F borzalasan alacsony aránya nem abból adódik, hogy az állam nem költ eleget (többet költ, mint az üzleti szektor), hanem abból, hogy a multikra alapozott gazdaságszerekezetünk ennyit tud. Nem innoválni jönnek ide a világcégek, hanem olcsó munkaerővel összeszereltetni. Ha ezen változtatni akarunk, gazdaságszerkezetet kell váltanunk.

Ennek első lépése a képzés...

Sokszor esik szó a kapitalizmus és a kommunizmus közötti választás kényszeréről. Ez egy alapvető tévedésen alapul. Ahogy kommunizmus is sokféle volt (a jugoszláv alapvetően más volt, mint a szovjet, de még a román is más, mint a magyar), úgy "kapitalizmus" is százféle van. A Svédország, Norvégia, Dánia és Finnország által megvalósított Északi Modell talán a legoptimálisabb társadalmi modell.

Nordic, nordic by nature...

A társadalmi igazságosság alapelvének azért felel meg, mert folyamatosan megteremti és fenntartja a mobilitás lehetőségét a társadalom alsó rétegei számára. Azaz nem egyszerűen valamifajta minimális biztosítást jelent a mélyszegénységgel szemben, hanem a felemelkedés lehetőségét. (Ahogy látni fogjuk, a magyar szociálpolitikai rendszer még a mélyszegénység ellen sem védett meg.)

A részvétel alapelvének azért felel meg, mert ahogy az Északi Modell talán legismertebb teoretikusa, Esping-Andersen rámutat, csakis az anyagilag független és társadalmilag releváns tudással rendelkező középosztály képes teljes értékűen részt venni a demokrácia működtetésében és megvédésében. Az anyagilag kiszolgáltatott, tudás tekintetében pedig alulképzett, gyenge középosztállyal rendelkező kelet-európai demokráciák hanyatlását a rendszerváltás utáni két évtized drámaian demonstrálta. Márpedig középosztályt a piac nem teremt, a piaci folyamatok tipikusan az elit tőkekoncentrációjához vezet, illetve társadalmi polarizálódáshoz. Azaz ha egy miniszterelnök "félázsiai hordának" érzékeli a társadalmat, akkor sürgős tennivalója van, hogy az állam mobilitást teremtsen és középosztályt. (Oktatáspolitika, foglalkoztatáspolitika, közösségi infrastruktúra, szociálpolitika.)

Végezetül pedig a fenntarthatóság alapelvének azért felel meg, mert egyedül az Északi Modell képes a magas foglalkoztatású, jól képzett, ezért magas bérezésű társadalom létrehozására.  A közpénzek, az államháztartás fenntarthatósága, az adósságállomány csökkentése mind azt kívánják meg, hogy minél több foglalkoztatott, és minél kevesebb eltartott legyen.

A minél nagyobb egyenlőség elve azonban nem egyszerűen méltányossági, igazságossági kérdés. Empirikusan bizonyítható, hogy a gazdasági növekedés csak egy bizonyos szintig biztosítja a társadalmi jólét növekedését. Mérjük azt akár szubjektív mutatókban (például „boldogság”), akár reáliákban (például várható élettartam), a gazdasági kibocsátás növekedése egy bizonyos fejlettségi szint után, ahol az alapvető maslowi igények már biztosítottak, már nem járul hozzá a további jóléthez.

A nemzeti jövedelem bővülése egy bizonyos pont után már nem járul hozzá a szubjektív boldogságérzet bővüléséhez (Forrás: The Spirit Level)

(Fontos közbevetés: Magyarország az "elméleti" helyénél is sokkal boldogtalanabb. Outlier a mezőnyben!)

Az egy főre jutó nemzeti jövedelem bővülése egy bizonyos pont után már alig járul hozzá a várható élettartam bővüléséhez (Forrás: The Spirit Level)

Ha nem az elosztható jövedelem mennyiségétől függenek a szubjektív és objektív jóléti mutatók, akkor vajon mitől? Az Északi Modellt alátámasztó egyik legolvasottabb könyvben, Richard Wilkinson és Kate Picket The Spirit Level című munkájában empirikusan demonstrálja, hogy az alapvető maslowi szükségletek kielégítésének fejlettségi szintje felett a jólétet már nem a gazdasági kibocsátás mértéke, hanem annak minél egyenlőbb elosztása határozza meg. Az általuk képzett komplex jóléti mutató olyan eltérő területeket foglal magába, mint az egészség, az oktatás, a biztonság, a társadalmi bizalom, és sok minden más. Egyértelműen kimutatják, hogy az emberi jóléti egy bizonyos szinten felül már a társadalmi egyenlőség mértékétől függ.

A társadalmi jólét a fejlettebb országokban már a társadalmi egyenlőség mértékétől függ (Forrás: The Spirit Level)

 Az érdekes a dologban, hogy már mindez már a Magyarországhoz hasonló fejlettségű országokra is igaz. Azaz már nálunk sem a sokat hangoztatott GDP növekedés, hanem a nagyobb társadalmi egyenlőség hozná meg az egyéni jólét növekedését. (A magyar társadalmi egyenlőtlenségek elméletileg nem nagyok. A valóságban azonban a társadalom nagy része a létminimum alatt él, és gyakorlatilag nincs európai értelemben vett középosztálybeli az országban. A következő bejegyzés erről fog szólni.)

           Az ábra egyben cáfolja azt a piacpárti érvelést is, miszerint a nagy társadalmi egyenlőtlenségek elősegítenék a jólét megteremtését, mert motiválják az alul lévőket, vagy mert a magas jövedelműeknél hagyott (meg nem adóztatott) pénz valahogy „lecsorogna” alulra. A valóságban a nagy társadalmi különbségek ellehetetlenítik az alul lévők mobilitását, bezárják őket az alávetett társadalmi pozíciókba. Azaz az államnak nem a már középosztálybelieket kell megsegítenie a szociálpolitikával, hanem az alullévőknek kell esélyt teremteni, hogy minél nagyobb arányban középosztálybeliek lehessenek.   

A finnek is mindent másképp csináltak, mint mi. Például egyáltalán nem építettek a multinacionális cégekre. Ezzel szemben a világ legjobb oktatási rendszerét működtetik.

 Kétszáz évvel ezelőtt Finnország olyannyira perifériája volt Európának, hogy amikor a finnugor nyelvrokonságunk lehetősége először felmerült, sokakban megrökönyödést keltett, hogy pont ezekkel a csontszegény jégvidéki halevőkkel lennénk kapcsolatban.

A finnek először a svéd, majd az orosz birodalomhoz tartoztak. Függetlenségük 1917-es visszaszerzése után konkrétan polgáháború viszonyok voltak, amely bizonyítja, hogy nem volt kulturálisan determinált, hogy Finnnoszág is skandináv jóléti irányba mozdul el. Hajszálon múlt, hogy nem egy egész más irányb indultak el.

A függetlenség elnyerése után hoztak egy törvényt, amely értelmében külföldiek 20%-nál nagyobb részesedést nem birtokolhattak finn bejegyzésű cégben. Ezt a szabályt egészen 1987-ig hatályban tartották, azaz a finn gazdaság felzárkózása hazai cégekkel történt, nem használta fel érdemben a külföldi működő tőkét. Ráadásul folyamatosan magas védővámokat tartottak fenn, és időről időre versenyképességi leértékelésekkel támogatták exportőreiket. Mindezekre egy uniós felzárkózó országnak nincs lehetősége. 1987-ben a 20%-os szabályt 40%-ra emelték, majd az 1995-ös uniós tagsággal eltörölték. Ekkora a fejlett finn gazdaság szereplőinek érdekévé vált az egységes piac szabadkereskedelme is.

A finnek átvették a svéd típusú szociáldemokrata jóléti államot. Nagyon sokat profitáltak a Szovjetunióhoz fűződő különleges viszonyukból, amelyet nem ők akartak eredetileg. Olcsón vásároltak nyersanyagokat (energiát, fát, stb.) a szovjetektől, majd mindezt drágán adták tovább feldologozott formában (pl. papírként) Nyugat-Európába. A Szovjetunió összeomlása után a finn gazdaság is szabadesésbe kezdett. A munkanélküliség megemelkedett, a tőzsde 60%-ot zuhant, az ingatlanárak pedig öt év alatt a felére estek vissza.

A finnek kezdetben ugyanazt csinálták, mint manapság az írek. Megvágták a jóléti kiadásokat, és három bankot is államosítottak. A válság azonban mindettől csak elmélyült.

Ekkor a finnek az állam további csökkentése helyett a következőket csinálták: 1. leértékeltek, 2. bíróság elé állították a felelős bankárokat, 3. innovációs stratégiát állítottak fel, és létrehozták a világ legjobb oktatási rendszerét. Azóta a finn diákok minden nemzetközi összehasonlító felmérést megnyernek, és a nemzetközi oktatási szakértők Mekkájává vált az ország. Olyan bérezése, és olyan magas presztizse van a tanári szakmának, hogy a tanárképzésbe tízszeres a túljelentkezés. (Magyarországon épphogy akad elégséges jelentkező a meghirdetett helyekre, természettudományi tánárszakokra pedig nem tudnak elég diákot verbuválni.)

A finn gazdaság azóta a magas hozzáadott értékű, tudásalapú cégeiről híres. A mindenki által ismert Nokia mellett ezek leginkább a távközlési elektronika, a számítástechnika és az internetes vállalkozások köréből kerülnek ki. (Egy érdekesség: köztudott, hogy a Nokia kezdetben gumicsizmát gyártott, abból lett GSM gyártó. Máig fennmaradt egy Nokian nevű gumicég. Azt azonban kevesen tudják, hogy a holding többi része az állammal közösen 17 éven keresztül keresztfinanszírozta a GSM gyártó céget, mielőtt az nyereséges lett! Mindez ismét csak a gyerekcipőben járó iparágak támogatása melletti érv.)

Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a finnek hosszú idő óta a korrupció érzékelésről szóló listák első helyein osztoznak néhány hasonló országgal (Dánia, Svédország, Új-Zéland, Szingapúr: legkevesebb érzékelt korrupció).

A finn sikermodell tehát ugyanúgy nagyban különbözik a magyar modelltől, mint a már tárgyalt koreai.