A finnek is mindent másképp csináltak, mint mi. Például egyáltalán nem építettek a multinacionális cégekre. Ezzel szemben a világ legjobb oktatási rendszerét működtetik.

 Kétszáz évvel ezelőtt Finnország olyannyira perifériája volt Európának, hogy amikor a finnugor nyelvrokonságunk lehetősége először felmerült, sokakban megrökönyödést keltett, hogy pont ezekkel a csontszegény jégvidéki halevőkkel lennénk kapcsolatban.

A finnek először a svéd, majd az orosz birodalomhoz tartoztak. Függetlenségük 1917-es visszaszerzése után konkrétan polgáháború viszonyok voltak, amely bizonyítja, hogy nem volt kulturálisan determinált, hogy Finnnoszág is skandináv jóléti irányba mozdul el. Hajszálon múlt, hogy nem egy egész más irányb indultak el.

A függetlenség elnyerése után hoztak egy törvényt, amely értelmében külföldiek 20%-nál nagyobb részesedést nem birtokolhattak finn bejegyzésű cégben. Ezt a szabályt egészen 1987-ig hatályban tartották, azaz a finn gazdaság felzárkózása hazai cégekkel történt, nem használta fel érdemben a külföldi működő tőkét. Ráadásul folyamatosan magas védővámokat tartottak fenn, és időről időre versenyképességi leértékelésekkel támogatták exportőreiket. Mindezekre egy uniós felzárkózó országnak nincs lehetősége. 1987-ben a 20%-os szabályt 40%-ra emelték, majd az 1995-ös uniós tagsággal eltörölték. Ekkora a fejlett finn gazdaság szereplőinek érdekévé vált az egységes piac szabadkereskedelme is.

A finnek átvették a svéd típusú szociáldemokrata jóléti államot. Nagyon sokat profitáltak a Szovjetunióhoz fűződő különleges viszonyukból, amelyet nem ők akartak eredetileg. Olcsón vásároltak nyersanyagokat (energiát, fát, stb.) a szovjetektől, majd mindezt drágán adták tovább feldologozott formában (pl. papírként) Nyugat-Európába. A Szovjetunió összeomlása után a finn gazdaság is szabadesésbe kezdett. A munkanélküliség megemelkedett, a tőzsde 60%-ot zuhant, az ingatlanárak pedig öt év alatt a felére estek vissza.

A finnek kezdetben ugyanazt csinálták, mint manapság az írek. Megvágták a jóléti kiadásokat, és három bankot is államosítottak. A válság azonban mindettől csak elmélyült.

Ekkor a finnek az állam további csökkentése helyett a következőket csinálták: 1. leértékeltek, 2. bíróság elé állították a felelős bankárokat, 3. innovációs stratégiát állítottak fel, és létrehozták a világ legjobb oktatási rendszerét. Azóta a finn diákok minden nemzetközi összehasonlító felmérést megnyernek, és a nemzetközi oktatási szakértők Mekkájává vált az ország. Olyan bérezése, és olyan magas presztizse van a tanári szakmának, hogy a tanárképzésbe tízszeres a túljelentkezés. (Magyarországon épphogy akad elégséges jelentkező a meghirdetett helyekre, természettudományi tánárszakokra pedig nem tudnak elég diákot verbuválni.)

A finn gazdaság azóta a magas hozzáadott értékű, tudásalapú cégeiről híres. A mindenki által ismert Nokia mellett ezek leginkább a távközlési elektronika, a számítástechnika és az internetes vállalkozások köréből kerülnek ki. (Egy érdekesség: köztudott, hogy a Nokia kezdetben gumicsizmát gyártott, abból lett GSM gyártó. Máig fennmaradt egy Nokian nevű gumicég. Azt azonban kevesen tudják, hogy a holding többi része az állammal közösen 17 éven keresztül keresztfinanszírozta a GSM gyártó céget, mielőtt az nyereséges lett! Mindez ismét csak a gyerekcipőben járó iparágak támogatása melletti érv.)

Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a finnek hosszú idő óta a korrupció érzékelésről szóló listák első helyein osztoznak néhány hasonló országgal (Dánia, Svédország, Új-Zéland, Szingapúr: legkevesebb érzékelt korrupció).

A finn sikermodell tehát ugyanúgy nagyban különbözik a magyar modelltől, mint a már tárgyalt koreai.