PogiBlog

Pár éve még az offshore joghatóságokkal kapcsolatosan rendszeresen előkerült az ellenérv, mely szerint lehetetlen megadóztatni az országok adórendszeréből ily módon kifolyó pénzeket. Az utóbbi időben azonban több ország is példát mutatott, hogy ez mégiscsak lehetséges. (Tavalyi évértékelő beszédében még Orbán Viktor miniszterelnök is arra utalt, hogy az egykulcsos adóra többek között azért van szükség, mert lehetetlen a leggazdagabbakat megadóztatni. Egy többkulcsos szja - ingatlanadó - offshore adó kombináció erre alkalmas.)

Az Egyesült Királyságban, melynek pénzügyi központja, a City az európai offshore birodalom  epicentruma, nemrégiben George Osborne pénzügyminiszter 15%-os adót vezetett be az offshore tulajdonú vállalatok által vásárolt ingatlanokra. Ezen felül egy $221 000-os extra díjat a külföldön offshore cégek által birtokolt ingatlanokra.

Az elmúlt héten óriási port kavart, hogy Ciprus is megadóztatni készül a külföldi  bankbetéteket, többek között az ottani magyar cégekét is. Mint arról már korábban is írtunk, jogilag ciprus sem tekinthető offshore központnak, de facto alacsony adóival azonban elszívja a más uniós országok adórendszeréből a forrásokat. 7% körül van azon betéteknek az aránya, melyet más uniós polgárok e célból helyeztek el Cipruson. 31%-ot tesz ki az orosz oligarchák ciprusi betéteinek aránya. Bőven lenne tehát miből kimenteni a bajban lévő ciprusi bankokat, és bár a parlament első körben nem szavazta meg az adót, de a meccs koránt sincs még lefutva. Érdekes módon már több hónapja, amióta ciprus bajban van, folyamatosan történik az orosz tőkekivonás a szigetről, és ebből eddig szemmel láthatóan az offshore világába újonnan bejelentkezett Lettország profitált legtöbbet.

Banki eszközök Európában a GDP arányában (2010 dec állapot, forrás: EBA)

Egyre világosabban látszik tehát, hogy vége annak a konszenzusnak, mely szerint lehetetlen lenne az offshore pénzekkkel szemben fellépni, hogy azok valahogy törvény felett állnának. Itt írtunk korábban arról, hogy még mely országokban, mekkora pénzeket lehetne megadóztatni.

Az egykulcsos személyi jövedelemadó elvileg is méltánytalan. Ennek legfőbb oka, hogy a társadalom tagjainak jövőjébe hatalmas összegeket fektet, ezért sikeres tagjai saját személyes erőfeszítései mellett amiatt képesek az átlagon felül teljesíteni, mert a társadalom oktatás, infrastruktúra, közrend, igazságszolgáltatás, képzett munkaerő,  és számos egyéb módon hozzájárul. Mivel mindig lesznek, kiknek képességeik, örökölt helyzetük és szerencséjük átlagon aluli, ezért méltányos, hogy a társadalom sikeresebb tagjai nagyobb arányban járuljanak hozzá az állam kiadásaihoz. Ráadásul a társadalom nagyobbik része úgy látja, hogy a gazdagabbak boldogulásához saját erőfeszítéseik és a társadalom támogatása mellett a korrupció, az adóelkerülés és a fekete gazdaság is jelentős mértékben hozzájárul. Ez ismét csak a jövedelmi adók progresszívé tétele mellett szól (a vagyoni adózás fokozása mellett).

A felső jövedelemadó kulcsok csökkentésének gazdasági növekedésre gyakorolt pozitív hatásával kapcsolatos elméleti vélekedéseket azonban az empíria is cáfolja. A csökkentés hívei szerint a felső adókulcsok csökkentése több mechanizmuson keresztül hat. Elvileg az „embereknél hagyott pénz növeli a magánbefektetéseket” a gazdaságban. Az empíria szerint azonban a gazdagoknál hagyott pénzeket azok megtakarítják és nem invesztálják:

5. ábra – A legfelsőbb SzJA kulcs csökkentése a neoliberális elmélettel szemben a valóságban nem vezet magasabb privátberuházásokhoz, a gazdagok megtakarítják azt (Forrás: Hungerford L, Thomas Taxes and the Economy: An Economic Analysis of Top tax Rates since 1945, Congressional Research Centre, 2012)

Ez persze nem annyira újdonság, John Maynard Keynes már a huszadik század harmincas éveiben leírta mindezt („Keynesi fogyasztási funkció”). Az sem stimmel azonban, hogy az SzJA csökkentések az „okos magánberuházásokon” keresztül a termelékenység növekedéséhez vezetnének:

6. ábra – Az alacsonyabb felső SzJA kulcsok a munkaerő termelékenységének alacsonyabb növekményéhez vezetnek (Forrás: Hungerford, ibid.)

Mindebből szinte következik, hogy az alacsonyabb SzJA kulcsok eredményeképpen az egy főre jutó GDP sem növekszik, ahogy azt az SzJA csökkentés hívei várnák:

7. ábra – Az alacsonyabb SzJA szintek mellett nem nő jobban az egy főre jutó GDP (Forrás: Hungerford ibid.)

8. ábra – A legfelső adókulcs csökkentésének gazdasági növekedésre gyakorolt hatása az USA-ban 1979 és 2005 között, a késleltetett hatást is figyelembe véve, inkább negatív volt, mint pozitív (Filip Spagnoli, a belga jegybank statisztikusának számításai)

9. ábra – A nemzetközi kitekintés sem erősíti meg a gazdasági növekedésre feltételezett pozitív hatást

Ami viszont világosan látszik, hogy a legfelsőbb SzJA kulcs csökkentése drasztikusan növeli a felső 0.1% részesedését a jövedelmekből, miközben drámaian csökkenti a foglalkoztatottak jövedelmi részesedését.

10. ábra – A csökkentett felső SzJA kulcsok drámaian növelik a legfelsőbb 0,1% jövedelmi részesedését, és csökkentik a foglalkoztatottakét (Forrás: Hungerford ibid.)

Nem volt mindez másképp Magyarországon sem. Az egykulcsos SZJA bevezetése 2011-ben majdnem 400 milliárdos bevétel kiesést okozott a költségvetésnek[iii]: 2011-ben 1382,8 milliárdnyi szja-bevétele volt az államnak, ami 20,9 százalékkal, 395,7 milliárddal kevesebb volt a 2010-esnél, miközben alapvetően a magas jövedelműek jövedelme nőtt (293 ezer forint bruttótól, azaz 83 ezer forinttal a bruttó átlagkereset felett). A közepes jövedelműeké nem változott, az alacsony jövedelműeké pedig csökkent.

Szlovákiát az utóbbi években úgy idézték a nemzetközi sajtóban, és Magyarországon is, mint a gazdasági liberalizáció csodaországát. A "Tátrai Tigris" gyors gazdasági növekedésének alapja a közvélekedés szerint az adócsökkentés volt, az egykulcsos adórendszer bevezetése. Hivatkozási alap lett Magyarországon is az egykulcsos, csökkentett adó támogatóinak. Joggal-e? 

Az adatok elfogultság nélküli vizsgálata azonban három megállapításra kell hogy sarkalljon minket. Először is, hogy Szlovákia esetében nincs szó különösebb gazdasági csodáról. Az ország nagyon szépen illeszkedik abba a trendbe, amelyet a gazdasági átalakítás után mutatnak az egyes kelet-európai gazdaságok. Legfeljebb ez az átalakítás, illetve annak újjáéledési hatásai később történtek meg, mint a régió többi országában. Ráadásul Szlovákia már függetlenségének elnyerése óta magas növekedésű gazdaságnak számít. Másodszor, hogy a folyamat társadalmi hatásai nem egyértelműen pozitívak. Harmadszor pedig, hogy a Tátrai Tigris és a Kelta Tigris csak a felszínen hasonlatosak, a mélyrétegekben jelentős szerkezeti különbség adódik a két fejlődési pálya között.

A Tátrai Tigris eredményei között kiemelkedik a magas gazdasági növekedés:

GDP növekedés Szlovákiában (Forrás: OECD, 2009 becslés)

Elismerésre méltó, hogy ez a komoly gazdasági növekedés alacsony inflációs környezetben, kiegyensúlyozott államháztartás mellett jött létre, mivel Szlovákia ez idő tájt a 2009 január elsején elnyert euróövezeti tagság előfeltételeinek igyekezett megfelelni.

Széles körben elfogadott a nézet, amely szerint ezek az eredmények Mikuláš Dzurinda kormányfő két egymást követő kabinetjének eredményei, amelyek 1998 október 30-a és 2006 július 4-e között regnáltak. Általában a Dzurinda kormányok következő intézkedéseit szokták a tigris jelenség előidézőiként említeni:

• drasztikus, a támogatásokat mintegy megfelező csökkentések 2004-ben a szociális ellátásban, amelyek a munkaerőpiacra szorították az eltartottakat (MoLSAF 2003);
• a bankok, nagy állami vállalatok és az energiaszektor nagy részének privatizációja;
• nyugdíjreform (egyéni számlák az állami pillérben, magán pillér bevezetése, nyugdíj korhatár megemelése) (MoLSAF 2003);
• adóreform 2003-ban: személyi jövedelemadó, társasági nyereségadó és hozzáadott érték adó egyaránt 19%-os egykulcsos megállapítása;
• egészségügyi reform: több biztosítós rendszer, vizitdíj, a korházak átalakítása részvénytársaságokká;
• regionalizáció: a fiskális decentralizáció megkezdése;
• fiskális megszorítások a Stabilitási Paktum kritériumainak elérésére, az euro nevezetésének megalapozása.

Vegyük most szemügyre a tényleges fejleményeket. A függetlenné vált Szlovákia GDP növekedését vizsgálván rögtön szembeötlő, hogy az már a Meciar időszak végén, azaz 1998 előtt is magas növekedésű gazdaság volt (4-6% sávban). Ez a növekedés gyakorlatilag a nulla közelébe csökken a Dzurinda kormány első két évében (1998-9), majd 2000-től fogva ismét növekedni kezd, 10% környékén tetőzvén 2007-ben. Egy ilyen trendvonalban a két év visszaesés szorul magyarázatra, nem pedig a gyors növekedés. Ez nem lehet önmagában az orosz válság eredménye, hiszen a régió többi országa nem ment át ez idő tájt ilyenfajta kibocsátás csökkenésen.

A növekedés újjáéledését 2001 után általában két tényezővel szokták magyarázni. Az egyik a külföldi működő tőke megindulása Szlovákiába a már említett adóreform következtében. A második pedig a munka szociális ellenösztönzőinek megszüntetése. Vizsgáljuk meg hát ezt a két hatást. Az első mindenképpen hamis. A növekedés már 2001-ben megkezdődik, jóval a 2003-as adóreform előtt. Az adóreform nem lehetett tehát a növekedés újraindulásának az oka. Nyilvánvalóan hozzájárult a későbbiekben a kibocsátás növekedéséhez, azonban nem lehetet annak kiváltó oka, ahogy az alábbi grafikon szemlélteti:

Külföldi működő tőke állomány Szlovákiában, millió USD (Forrás: OECD)

Közismert, hogy Szlovákiába jelentős beruházások érkeztek, különösen az autógyártásba és a nehéziparba. A legnagyobb beruházók a US Steel, a Volkswagen, a Peugeot-Citroen, a KIA, a Hyundai és a Ford. Azonban ahogy a grafikon mutatja, már a Meciar időszakban folyamatos növekedés volt az FDI állományban, amely 2000 után még erőteljesebbé válik. A 2003-as adóreform semmiképpen nem okozhatta ezt a gyorsulást, sőt, 2004-ben még némi lassulás is látható.

(Érdekes azt is megfigyelni, hogy ha a beáramló külföldi működőtőke okozza a gazdasági növekedést, ahogy azt a közkeletű vélekedés tartja, illetve ha ennek fordítottjaként a működő tőke beáramlás visszaesése kibocsátás visszaeséshez vezet, akkor a magyarázatra szoruló 98-99-es visszaesést biztos, hogy nem a beáramlás visszaesése okozta. Ilyen ugyanis nem volt.)

Vizsgáljuk meg most azt a második vélekedést, amely szerint a szociális ellenösztönzők 2004-es megvonása nyomta volna vissza a munkaerőpiacra az eltartottakat, és ez okozta volna a gazdasági növekedést.

A foglalkoztatás alakulása Szlovákiában (Forrás: OECD)

Ahogy láthatjuk, a Dzurinda kormányok tulajdonképpen igen gyengén szerepeltek a foglalkoztatás tekintetében. Az első időszakban hatalmas visszaesést produkáltak, és bár később növekedésnek indult a foglalkoztatás, a második Dzurinda kormány végén még mindig nem érte el annak szintje a Meciar éra utolsó évének szintjét, nem is szólva a csúcs évekről. Ehhez hozzá kell még adnunk, hogy a Statisztikai Hivatal becslései szerint mintegy 174 000 szlovák (azaz a munkaerőpiac 7,4%-a) hagyta el az országot ez idő tájt, külföldön vállalva munkát. Mindez valószínűleg a 2004-es uniós belépés után történt, csökkentve a nyomást a szlovák munkaerőpiacon. Azaz a Dzurinda kormányok eredményei még csekélyebbek. Azaz megállapíthatjuk, hogy a „jóléti függőség” csökkentésére hozott kormányzati intézkedések foglalkoztatási hatásai nem okozhatták a jelentős növekedést.

Mi maradt tehát a Tátrai Tigrisből? Elfogulatlan szemmel nem látunk mást, mint egy amúgy is magas növekedési potenciálú országot, amelyet egy, a külföldi működő tőkével szemben retorikailag ellenséges kormány vezet a kilencvenes években.

Elemzői körökben elterjedt nézet szerint Meciarék mindenekelőtt befelé privatizáltak, politikai klientúrájuk irányába. Az adatok szerint azonban nem kizárólag, hiszen az ő időszakukban is folyamatosan emelkedik a külföldi működő tőke állomány. Aztán következik két év magyarázatra szoruló stagnálás a Dzurinda korszak legelején. A beáramló működő tőke visszaesése nem lehet kiváltó ok, ilyen ugyanis nem történt. A növekedés aztán 2000-től visszaáll a megelőző korszak szintjére (4-6%), sőt, pár évre efelé is megy. Ez idő tájt a működő tőke felé kifejezetten nyitott kormányzat vezeti az országot, sőt, Szlovákia a dependens versenyállam iskolapéldája lesz.

Mindez nem más, mint egy átlagos poszt-szocialista ország, magas növekedési rátával (3-4% növekedési előny Nyugat-Európához képest), két igen rossz évvel növekedés tekintetében, és három kiemelkedően magas évvel. Az utóbbi esetben egy olyan kormányzat regnálása alatt, amelynek hozzáállása a külföldi működő tőkéhez kifejezetten pozitív. Lehet persze amellett érvelni, hogy a Meciar időszak növekedése megalapozatlan, és a Dzurinda kormány első időszakának eredménye nem kevesebb, mint a Szlovák gazdaság magánosítása, átalakítása, racionalizálása. Ez okozza egy időre a kibocsátás csökkenését, majd még jobban megerősödik a beruházók bizalma, amikor a kormány konzekvensen a privatizáció és a külső nyitottság politikáját folytatja, maga mögött hagyva a Meciar időszak katasztrofális politikai örökségét. Nos, lehet, hogy valóban ez történt, ez azonban nem több, mint egyfajta elkésett gazdasági újjáéledés (recovery) egy megkésett racionalizálás után, mintegy egy parlamenti ciklussal a hasonló magyar átalakulás után. Az adórendszer adhatott egy újabb lökést a már beindult növekedésnek, de semmiképpen nem volt annak okozója. Azt is meg kell jegyezzük, hogy az adóreform utáni években érkező beruházások találtak megfelelő munkaerőt maguknak Szlovákiában, hiszen a gazdasági átalakulás éppen az azt megelőző években szabadított fel jelentős tömegeket.

Ezt azért fontos megemlíteni, mert az egykulcsos, alacsony adó stratégiáját az óta több állam is követte a régióban, és további államokban is napirenden van javaslatként. Többek között az olyan országokban is, mint Magyarország, ahol a gazdasági rendszerváltás már jóval korábban lezajlott, és ahol társadalom foglalkoztatható része már foglalkoztatva van. Azaz egyszerre van jelen a munkaerőpiacon a keresleti nyomás, illetve a felnőtt népesség egészét tekintve a rendkívül alacsony foglalkoztatás. Egy szlovák típusú reform az ilyen esetekben csak bevételkiesést okozna, a foglalkoztatás növekedésén keresztüli kibocsátás növekedés csatornája nem működne. A munkaügyi, oktatási és egészségügyi rendszerek átfogó reformja nem megspórolható.

Jelentős vita folyik arról, hogy milyen hatással volt a szlovák emberek életszínvonalára a Tátrai Tigris jelensége. Már említettük, hogy a Dzurinda évek egésze foglalkoztatás csökkenést hozott, azaz negatívan érintette a lakosság teljességének életszínvonalát. A gazdaság folyamatos növekedése sem jelenti automatikusan a lakosság életszínvonalának növekedését, avagy egy ország gazdagodását. A megtermelt jövedelem ugyanis eloszlik a háztartások jövedelmei, az állam adóbevételei és a cégek profitja között. Az éves reáljövedelmek alakulása váltakozó képet mutat, de nem egyértelműen pozitív:

Éves reáljövedelmek alakulása az előző évhez képest Szlovákiában, (Forrás: saját számítások OECD és CPI alapján)

Mindezek alapján arra a következtetésre kell jussunk, hogy a gazdasági növekedés hatása a lakosság életszínvonalára legalább is kérdéses.

Gyakran hangzik el az a felvetés, hogy az alacsonyabb adókulcsok esetében nagyobb lesz az emberek adó befizetési hajlandósága is (a híres Laffer hipotézis). Ha az egykulcsos adónak lenne ilyen hatása, akkor azt várnánk, hogy a kormányzati bevételek legalább is szinten maradjanak. Erről azonban szó sincs: az adóreform alapja a zsugorodó szlovák állam volt. Ezt mutatja a teljes adóbevételek csökkenése az 1998-as 37%-os GDP arányos szintről a 2006-os 30%-os szintre (OECD). Érdekes módon a közkeletű híresztelésekkel szemben nem is annyira az egy foglalkoztatottra jutó költségek csökkentek. Ezek aránya csupán a teljes munkaerő költség 42%-áról 39%-ára csökkent 2000 és 2006 között, ami nem jelentős módosulás a bérterhekben. Ezzel szemben a jövedelmek és profit adóztatása a GDP 9.4%-áról 5.7%-ára csökkentek 1998 és 2006 között. (Érdekes lenne a kétféle adónem különválasztása, az OECD adatbázisa azonban ezt nem teszi lehetővé. Könnyen lehet, hogy az igazi csökkenés a profit adóztatásában zajlott le.)

Természetesen a bevételi oldal csökkenését a kiadási oldal csökkenésének is követnie kellett, hiszen Szlovákia prudens gazdaságpolitikával érhette csak el az euró bevezetését. Pozsony stratégiája tehát az volt, hogy megengedte az állam mértékének csökkenését annak érdekében, hogy ez lehetővé tegye az alacsonyabb adókat, amely elősegítette a gazdasági átalakulást.

Végezetül érdemes végiggondolnunk a másik kérdést is, a Kelta és a Tátrai Tigris közötti hasonlatosságokat és különbözőségeket. Mindkét kiugrás alacsony adóztatással igyekezett kihasználni a globalizáció és az egységes piac nyújtotta lehetőségeket, vonzóvá téve magát a külföldi működő tőke számára. A hasonlatosságok sora azonban nagyjából itt véget is ér. Írországba a legtöbb működő tőke az EU-n kívülről, az Egyesült Államokból érkezett. Szlovákiában a legnagyobb beruházók német, holland, osztrák és olasz cégek. Írország soha nem volt kimondottan alacsony bérezésű gazdaság, 1995-ben pedig az egy foglalkoztatottra jutó kompenzáció már az Egyesült Királyság hasonló mutatóját is meghaladta (OECD). Szlovákia mind a mai napig az alacsony béreivel versenyez.

A fő különbség azonban abban rejlik, hogy milyen típusú működő tőkét vonz a két gazdaság. Írország fantasztikus sikertörténetének az adott alapot, hogy ő volt az első alacsony adóztatású, angolul beszélő, feles munkaerővel rendelkező exportbázis az egységes piacon belül, közel az Egyesült Királysághoz, ahova az amerikai cégek magas hozzáadott értékű, magas bérezésű termelési fázisokat hoztak. Ez az exporthelyettesítő működő tőke klasszikus esete, amikor egy exportőr egy rivális gazdasági blokk magas vámjait igyekszik kikerülni azáltal, hogy annak területén telephelyet hoz létre. Szlovákia ezzel szemben elsősorban unión belüli cégek olcsó gyártó és összeszerelő telephelyévé vált, elsősorban alacsony béreivel vonzva a termelési tényező előnyöket kereső, Kojima típusú beruházókat. Ahogy azt maga Dzurinda ex kormányfő is elismerte, a Tátrai Tigrisnek szüksége van a hozzáadott érték szintjének emelésére. Jelenleg ugyanis klasszikus dependens (függő, kiszolgáltatott helyzetű) versenyállam. Kérdés, hogy Dzurinda hogyan próbálta volna a Dzurinda kormányzat emelni a szlovák munkaerő hozzáadott értékét. 2002-ben, újraválasztásuk évében Szlovákia az alacsony újraelosztási ráta miatt mindösszesen a GDP 3,6%-át költött oktatásra az Eurostat adatai szerint. Ennél kevesebbet az egész Európai Unióban csak Görögország költött, Dánia pedig többszörösen magasabb GDP-jének 7,7%-át költötte ugyanebben az évben oktatásra...

Az alacsony/egykulcsos SzJA védelmében gyakran halljuk, hogy a magas adóztatás visszafogja a gazdasági tevékenységet, így az adókulcsok csökkentése felszabadító hatással van a gazdasági növekedésre. (Ez a Laffer féle érvelés egyik eleme.) A felső jövedelemadó kulcsok csökkentésének gazdasági növekedésre gyakorolt pozitív hatását azonban az empíria cáfolja.

1. ábra – A legfelső adókulcs csökkentésének gazdasági növekedésre gyakorolt hatása az USA-ban 1979 és 2005 között inkább negatív volt, mint pozitív (Filip Spagnoli, a belga jegybank statisztikusának számításai)

2. ábra – A nemzetközi kitekintés sem erősíti meg a gazdasági növekedésre feltételezett pozitív hatást

Azt pedig már láttuk, hogy a sokat emegetett Szlovákia esetében hogyan nem hozott érdemi javulást az egykulcsos adó.

(Köszönet Kun Jánosnak, aki felhívta a figyelmemet Spagnoli tanulmányára!)